Félmaraton előtt

Újabb kihívás elé nézek a hétvégén. Vasárnap rendezik ugyanis a Vivicitta Városvédő Futás Félmaraton távval is. Persze, már tavaly ősszel beneveztem.

Aki nem volt még futó versenyen, kérdezheti, hogy minek megyek, ha nagyobb falatra készülök, és már “meg sem kottyan” a 21,1 km. Először is, bármilyen táv megtétele futva kihívást jelent. Hiszen soha nem lehet tudni, hogyan reagálja le a szervezet magát a futást, a mozgást.

Másodszor, bár a távot már szépen teljesítem, az idő még mindig lehet javítani. Azaz lehet az is a célom, hogy például 2 órán belül lefussam a félmaraton távját.

Harmadszor pedig, egy ilyen verseny hangulata általában fantasztikus, és ha nem csinálja esztelenül az ember, akkor frenetikus hangulatban és élményben lehet része a futás során.

Hát, ezért is megyek.

Illetve remek alkalom a maratonra való felkészülésre. Mint minden futás. De a versenyhelyzetet szokni kell, valamint felmérni, mit tudok, mire vagyok képes, és hogyan tudom az erőmet beosztani egy hosszabb távon verseny alatt.

balboa20140215_0

Felkészülés a versenyre

Tavaly októberben futottam utoljára versenyen. Utána tél alatt inkább csak alapozó futást csináltam, és a táv növelése volt a célom. Így január végére azt vettem észre, igen csak belassultam. Az sem segített, hogy elsősorban aszfalton, csekély emelkedőkkel futottam, azaz szinte nulla kihívás volt a gyorsulás és felpörgést illetően.

Akkor kaptam észbe, amikor közeledett a Classic Balboa terepfutás február közepi napja. Kimerészkedtem terepre, igyekeztem gyorsabbra venni a futásaimat, illetve dombozgattam is. Persze, a Balboa Kör rendesen megmutatta, mik a hiányosságaim. Ez nem elkeserített, inkább arra ösztönöz, hogy többet fussak terepen még több szintkülönbséggel.

Szóval, a Balboa után még színesebbé tettem a futásaimat: heti egy dombozgatás, egy gyors tempójú futás, egy közepes tempós, és egy hétvégi hosszabb, ami lehetőleg terepen volt. (Egyébként is már nagyon untam a városban való körözgetést 25-32 km-en át.)

Nos, nem mondhatnám, hogy visszanyertem a tavalyi tempómat, de … ki tudja. Meglátom vasárnap.

1920126_10152063284876589_2079447449_n

Perpillanat e héten igyekszem jó sokat pihenni. Csak egyszer futottam, mellette egyéb edzéseim voltak, egy ászanás nyújtással. Elsősorban azért nem mertem többet futni, mert a jobb talpban, a sarok környékén húzódás van, volt, és szeretném, ha vasárnapig gyógyulna. Futás alatt nem igen fáj, de utána igen. Szóval, kezelem infrafénnyel és Flektor krémmel. És türtőztetem magam, hogy ne vegyem a futócipőt fel reggelente. Másnak valószínűleg hihetetlen, de tényleg nagy a kísértés. De tudom, hogy a versenyen való részvételem kockáztatom, ha most nem vagyok eszemnél.

Még van két napom vasárnapig. Addig nincs edzés. Csak szombaton gyaloglás boltról boltra Budapesten. (Be kell vásárolnom, ha már ott vagyok! Persze futócuccokat is. )

Aztán vasárnap … FUTÁS!