Egy írás nyomán felvetődött bennem, hogy magam is megfogalmazom a témával kapcsolatos gondolataimat. Gyermekek kineziológiai oldásáról van szó.
Hozzám is bejelentenek olykor egy-egy gyermeket (kicsit-nagyot), hogy segítsek megoldani a felmerült problémát. Általában a gyerek viselkedési zavara az, ami a szülőnek probléma. Ez persze valós stresszhelyzetet jelent, mind két félnek. A szülő aggódik, mert a gyermekének szokatlan viselkedése gondot jelez.
Öröm, hogy a szülő észreveszi, valami stimmel lányával vagy fiával, és az még jobban, hogy megoldást is keres rá, amennyiben úgy érzi, rajta már túl nőtt a dolog, ő már nem tud mit tenni abban a helyzetben. Ez azt jelenti, érdekli gyermekének élete, sorsa.
Eljutnak hozzám. Attól függően, hogy a gyermek milyen korú, illetve mennyire tudok kommunikálni vele, először azt derítem ki, hogy a valódi probléma a gyereknél van-e, vagy magánál a szülőnél. Amennyiben már a beszélgetés alatt eldől, hogy a szülőé az ügy, felajánlom, hogy neki csinálom meg a stresszoldást, hiszen a gyerekének semmi baja ebben az ügyben. Ő vagy él vele, vagy nem. Ki mennyire hajlandó a változásra.
Amennyiben egyértelmű, hogy a gyermeknek van segítségre szüksége, akkor őt oldom közvetlenül. Fontos, hogy a gyermek maga is akarjon megoldást a számára problémás helyzetre, akarja a változást. Ezt mindig megkéredzem, illetve izomteszt segítségével is rákérdezek. Ez az együttműködésünk alapja.
Ami miatt is felhoztam a témát, az az, hogy a szülővel való beszélgetés során kiderül, mennyire kihat a szülő stresszelése a gyermekére. Mivel együtt élnek, a szülő energiájára erősen rá van kapcsolódva a gyermeke (7-8 éves korig fokozottan), így mindent tudattalanul is érzékel, átérez, ami a szülő számára gond, probléma, stressz. Ezt az “energiazavart” veszi át, és fordítja le gyermeki nyelvre: lesz hisztis, akaratos, magába forduló, gyerektársaival erőszakos vagy nekik alárendelt, nehezen kezelhető vagy túlalkalmazkodó, stb.
Meglehet az is, hogy a gyermek mindennapi életében egyszer vagy esetleg kétszer bekövetkezett stresszes helyzetet maga a szülő pörgeti túl, aggódja túl, így beindítva egymást generáló folyamatot. Ezzel a túlaggódással meggátolhatja azt, hogy a gyermeke saját erejéből oldja meg a számára problémás helyzetet, és inkább maga is rágörcsöl, hiszen a szülőn érzi, tapasztalja az aggódást, a túlféltést.
Ilyenkor, ha ez számomra világossá válik a konzultációs beszélgetés során, akkor igyekszem a szülőt is rávezetni, hogy az ő szerepe ebben az ügyben mi volt, hogyan is kellene reagálnia. Az csak hab lenne a tortán, ha ő maga kérné, hogy segítsek neki is kezelni az helyzetet egy stresszoldással.
Az emberi lélek nagyon érzékeny. Mindenki másként reagál a körülötte és vele történtekre. Egy gyermek stressze gyökerezhet a szülő érzelmeire való reagálásban, de a saját tapasztalaiban is. Ezt kideríteni, ezt végigkövetni egy csodálatos feladat és élmény.
Ami a legszebb, hogy a gyermekek még sokkal nyitottabbak a változásra. A szülő dolga az, hogy azt hagyja megtörténni.