– Hova tűntél?
– Én?
– Ja, ja! Már két hete semmi hír felőled. Abba marad a személyi edzés?
– Dehogy! Csendben voltam, mert amikor írhattam volna, akkor nem volt ihlet, amikor pedig volt, időm nem volt rá.
– Ah, szóval, ez így megy.
– Másként nemigen.
– Na, akkor hol tartotok?
– Már egy hónap eltelt, és ma este vagy holnap fogjuk az ellenőrző tesztet megcsinálni.
– De azért látszik már a változás, ugye?
– Szerintem igen. Pont ma jegyezte meg a párom, hogy úgy veszi észre, van látszatja az edzéseknek. Privát emberként én már annak is örülök, hogy szívesen és lelkesen csinálja az edzéseket. Bár még mindig frusztrálja, hogy én, nőként dirigálok neki az edzőteremben. Úgy egy kicsit elvesszük az élének, hogy magam is emelgetem a súlyokat, míg ő két sorozat között pihen.
– És tudtál újat mutatni neki? Úgy tudom, már korábban is járt le edzeni terembe.
– Igen. Figyelemmel kell kísérnem a tartását gyakorlatok közben, mert előfordul, hogy a régi beidegződés jön elő, az pedig nem használ sem az ízületeknek, sem az izmoknak. Volt egy-két gyakorlat, ahol a kivitelezést is javítanom kellett. Rosszul tanulta meg, mivel mások is rosszul csinálják. Ilyen volt a tárogatás oldalra. Meg is jegyezte, hogy elég sokan helytelenül végzik a gyakorlatot.
– És hogyan kell helyesen?
– Enyhén hajlított könyökkel oldalt emel a kar… Én egyébként annak vagyok a híve, hogy magunk előttről indítsuk a súlyokat…. Emeléskor arra kell ügyelni, hogy a könyök, illetve felsőkar legyen mindig a legmagasabb ponton. Váll magasságig emel (max. 1-2 centivel feljebb), aztán szépen ereszt vissza. A mozdulat mindvégig kontrollált kell legyen.
– Te, én mindig azt hittem, hogy a személyi edző csak előírja az edzéstervet, adogatja a súlyokat, és ennyi.
– Nem, nem, nem. Alapvetően nekem az a fontos személyi edzőként, hogy a kliens megtanulja helyesen kivitelezni a gyakorlatokat, ráérezzen, milyen is a tényleges sportolás, ha van konkrét célja, akkor segítsem neki azt elérni, illetve kialakuljon egy komolyabb testtudata, valamint, hogy előbb-utóbb a saját lábára álljon.
– Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem lesz rád szüksége.
– Igen, önállósodni fog. De ez a jó. Viszont bizonyos idő múlva újra meg fog jelenni, mivel szüksége lesz újabb kihívásokra, amit lehet, hogy magának nem tud megcsinálni, mert szereti, ha valaki noszogatja, vagy új gyakorlatokat, edzésmódokat mutat neki, stb.
– Mesélsz legközelebb, milyen gyakorlatokat is csináltok az edzőteremben? A funkcionális edzésekről már részletesebben beszéltél.
– Oké, így lesz.