Vannak dolgok, amiben kétségek nélkül hiszek, és vannak, amelyek megvalósulásához erősítenem kell a hitemet.
Nemrégiben oldást kértem, mert fájt a bokám, és már nagyon hátráltatott (hátráltattam magamat) a futásban, egyéb mozgásban. Hozzácsaptam még a vállfájdalmam, amivel már hónapok óta kínlódtam. Persze, lehetett mindkettőt egyszerre oldani.
Az oldás utáni másnap a fájdalmaim felerősödtek, de ez nem újdonság, mert egyes oldások esetén előfordulhat. Aztán szorgalmasan vártam a bokám javulását. Talán türelmetlen voltam, mert nem olyan iramban gyógyult, ahogyan gondoltam. Közben a vállam látványosan javult (persze, mert azzal nem futok, így kiesett a figyelmem fókuszából).
Mivel a jelentős és gyors gyógyulás elmaradt, kezdtem kételkedni abban, hogy jobb lesz. A hitem megingott. Átgondoltam az oldást, és semmi kivetnivalót nem találtam benne. Majd azzal nyugtattam magamat, hogy legfeljebb újabb izomteszteléssel kiderítjük, szükség van-e további oldásra. Helyreráztam a hitemet, és éltem tovább a napjaimat.
Levettem a figyelmemet a bokámról, és – láss csodát! – ma már nem is fáj. Meggyógyult.
Se váll-, se bokaprobléma.
Fel-felvetődik a kineziológiával kapcsolatosan egy-egy emberben, hogy az oldások azért működnek, mert az oldásban résztvevő emberek hisznek benne, azaz a hit gyógyítja meg őket. Nos, ez így van. De ha jól belegondolunk, az élet is hittel teli működik.
Csak úgy tudjuk elérni a céljainkat, megvalósítani álmainkat, a mát, a holnapot megélni, ha a hit bennünk él mindezzel kapcsolatosan.
Ha meg tudsz gyógyulni, ha rendbe tudod tenni az életedet csupán az erős hiteddel (tudod, elég belőle egy mustármagnyi), akkor valóban nincs szükséged segítségre, legyen az a kineziológia, vagy bármilyen külső támasz. Ez lenne az ideális, a tökéletes. De sokunk hite ennél gyengébb, ezért van szükség arra, hogy egy segítséggel, támasszal erősítsük meg.
Így az oldás sikere tényleg függ az egyén hitétől. Ha ő maga nem hisz saját gyógyulásában, a problémáinak megoldódásában, akkor ki más higgyen? (Én, de ezt csak megsúgom.)