Miért szeretek sportos testű lenni? – reflexió a “Miért szeretek molett lenni?” írásra

“Soha nem voltam piszkafa”, de a molettséget, a 15 kg pluszt már megtapasztaltam lánykoromban. Tudom, milyen 44-es méretet hordani.

Hátrányát a plusz kilóknak soha nem éreztem, a külvilág emiatt nem kezelt másként, mint egy vékonyabb lányt vagy nőt. Tetszettem a férfiaknak, felvettek a munkahelyemre, voltak barátaim, tehát mondhattam volna azt magamnak: kicsi lány, szép, kívánatos és okos vagy így is.

De nem voltam elégedett 15 éves koromtól magammal. A belső önbizalomhiányt kivetítettem a testemre, és azt gondoltam, sokkal boldogabb leszek, ha a manöken lányokra fogok hasonlítani.

Fitt Életmód - BlogA nagy fogyókúrás időszakaimban sportoltam és koplaltam (ez utóbbit mai fejemmel nem tenném). Szépen építettem a hiedelmeimet: ha ezt megeszem, hízok, ha úgy nem eszek, akkor fogyok, stb.

Pár év múlva tele lett piciny hócipőm, hogy állandóan azon görcsölök, hány kiló vagyok, mit eszek meg és mit nem. Akkoriban éppen rendszeresen futottam és eljártam hébe-hóba kondicionáló aerobikórákra, ehhez jött a döntésem: keveset rendszeresen és minden stressz nélkül.

Sokkal többet jelentett a stressz nélküli rendszeres étkezés, mint az, hogy mennyit és mit eszek. Persze, fogytam…

Bár még mindig nem tudtam 38-as ruhákat hordani, de kiegyensúlyozottabb voltam, és elégedettebb.

A testsúlyom alakulásában az újabb fordulatot az első gyermekem megszülése hozta. Az változást a lelki formálódásom okozta. Érettebb és felelősségteljesebb lettem, ami nagyobb önbizalmat jelentett, így nem az evésben kerestem a vigaszt. Többet is mozogtam, mert rengeteget sétáltam a fiammal levegőztetés címén. Már 38-as méretű ruhákat hordtam…

Ahogy már a rendszeres olvasóim tudják, a sport a tánccal került újra az életembe. Majd a természetgyógyászat irányában folytatott tanulmányaim során. Először a futás, majd jóga és az erősítős aerobik, egy éve lassan pedig a HIIT- és a Ultimate Sandbag-edzések jelentik nekem a sportot.

Élvezem, hogy minden edzés alkalmával újabb és újabb kihívások elé állítom magamat: a testemet és a lelkemet. Tudnom kell, mit bírok még, és figyelnem kell, mikor ajánlatos pihennem vagy egy könnyedebb edzést választani.

Simkó Judit edzőSzeretem, hogy van hasizmom, és mindig megtapogatom, mert jó éreznem, hogy kőkemény. Szeretem, hogy erősebbek a törzsizmaim, hiszen a deszkapózt már 2 perc 45 másodpercig ki tudom tartani.
Élmény, hogy a HIIT-edzéseim nyomán a lendületes futás meg sem kottyan akár 45 percen keresztül.
Élvezem, hogy 40 évesen felnőtt életem első futóversenyére készülök, és tudom, jó eredménnyel fogom végigcsinálni hamarosan a 7 km-es távot.

Szeretek belenézni a tükörbe, mert egy formás testű Judit néz vissza rám, és nyugodtan csavarom el a csípőm, mert tudom, hogy olyan feneket fogok (már) a tükörben látni, amit szívesen néz meg bármelyik pasi – és talán nő is.

A ruháim mérete 36-os. Izmos vagyok, és nőies. Van mit fogni rajtam.
Ja, hogy a melleim a szüléseim óta legalább 3-4 mérettel kisebbek, mint lánykoromban? Lassan ezzel is megbékélek. A párom nem is érti, mi a bajom velük…

Élvezem, hogy bármilyen ruhát felvehetek, amit kinézek magamnak, és nem kell szezonról szezonra cserélnem a ruhatáramat, mert a tavalyiba már nem férek bele.

Az, hogy nincs súlyfeleslegem, rendszeresen sportolok (sportedző is vagyok), és igyekszem egészségesen élni, csak fiatalabbá tesz. Igaz, még 44-es méretű testtel is letagadhattam 10 évet…

Egészséges 40 éves nő vagyok. Nem fájnak a térdízületeim, nincsenek magas vérnyomás problémáim, a vírusok elkerülnek az év 360 napján. A maradék ötben pedig hagy tomboljanak.

Miért szeretem a testemet így, ahogy van? Mert tudom, hogy én alkottam ilyenné. Ebben munka van: számtalan edzés és erőfeszítés, melyeket örömmel tettem meg. S tudom, hogy rajtam múlik, milyen leszek holnap, holnapután vagy jövőre.

Zárszónak annyit: persze, fontos, hogy az önbizalom megléte sugározzon ki, és ez tegye szebbé az embert, de mint kineziológus, az emberi lélekkel foglalkozó tudom, hogy a felesleges zsírpárnák felgyülemlésének lelki okai vannak. Ha ezek az okok, elraktározott stresszek, sérelmek feldolgozódnak, akkor a zsírpárnák is eltűnnek maguktól. És akkor tényleg sugározni fog kifelé a kiegyensúlyozott lélek fénye.