Korábban már írtam a motiváltságról. Ha az nincs meg kellő erővel az emberben, illetve nem tudja valamivel életben tartani, akkor nehezen lehet rávenni az illetőt, hogy változtasson az életén.
Először is, mindenki csak akkor tud valójában változtatni az életén, a szokásain, bármin, ha ő tényleg akarja. Ha kívülről jön az ösztökélés vagy meg akar felelni egy külső elvárásnak, akkor az nem fog működni, csak ideig-óráig. És értelme sincs.
Ahhoz, hogy valakiben ez a motiváltság, az igény a változásra érzés megszülessen, szellemileg, lelkileg kell megérjen rá. Vagy megtörténik, vagy nem.
Vegyük a jó esetet, hogy megtörtént. Ha ez tényleg mély és igaz érzés a változásra, változtatásra, akkor semmi sem állítja meg az embert, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Az úton jól jönnek a motiváció fokozó, újra feltüzelő gondolatok, fotók, események, így újult erővel lépdelhet előre. Azonban ezek már csak emlékeztetőül szolgálnak. Ami tudatossá válik az emberben, az már a saját része is lesz. Beleépül a létébe.
Ha az emberben sehogy sem születik meg a motiváció, illetve nem hajlandó tudomásul venni, hogy igenis szükséges a változtatás, egy idő elteltével a testi szinten fog jelezni a lélek: ejjej, rossz az irány, tessék változtatni!
Ez a figyelmeztetés már fájdalomként, betegségként jelenik meg a testben. Hála a jó égnek, ekkor sincs semmi veszve. Vagy mázlija van az illetőnek, és magától rájön, min változtasson, hogy meggyógyuljon lelkileg és testileg, vagy segítőt keres magának (pl. egy kineziológust.). Ha meg nincs, akkor megadja magát a betegségnek, és annak a tudatnak, hogy nincs más választása.
De ez nem így van! MINDIG VAN VÁLASZTÁS! Csak ezt fel kell ismerni előbb.