Tudom, hogy sokaknak még nagyon idegen az a tudat (még olykor én is visszarándulok), hogy a betegségek 99 százalékát saját magunk okozzuk magunknak pszichésen: korlátok építésével, nem elfogadással, nem megbékéléssel, különböző eredetű stresszek okozásával, stb. A maradék egy százalék közé sorolom a veleszületett betegségeket, amikor is a lélek úgy döntött, hogy ezt a kihívást választja magának és ezáltal, ennek segítségével ismeri fel az adott életének feladatait.
A keletkezett betegségek a lelki eredet mellett felismernivalót is hordoznak magukban, természetesen. Elsősorban arra az okra világítanak rá, ami miatt keletkezik a betegség. A legtriviálisabb példát vegyem csak: a hátfájást. Lelki teher cipelése, amit nem vagyunk hajlandóak letenni. A görbe, fájó hát erre utalhat. S most nem megyek bele a többi példába, de csak vedd elő a magyar nyelv ilyetén, beszélő utalásait (“szívére vesz valamit”, “nem tudja megemészteni”, stb.).
Egyébként meg, némi plusz info, az erek tisztán tartására az ép lélek mellett (ha az nincs kéznél – bár akkor csak ideiglenesen oldod meg a problémát) a legjobb a hidegen sajtolt lenmag, tökmag, szezámmag és az olíva olaj fogyasztása legalább egy evőkanállal egy nap. A futás és egyéb vérserkentő, aerob, anaerob mozgás pedig szinte fiatalítja az érfalakat. Lényeg, hogy száguldjon a vér az erekben.