Három nap telt el a maratoni futás óta. Tegnap este még gondolni sem tudtam arra, hogy fussak. Aztán ma reggel elindultam. Csak kisebb távot terveztem, és az is lett: 8,3 km. Felültem újra a lóra. Kell, hogy megint tudjam, miért is szeretek futni.
Elértem a célomat, ami a maratoni táv lefutását illeti. Kicsit furcsa, hogy nincs előttem újabb elérendő a futást illetően. Még. De lesz, tudom.
Miért gondolom így? Mert már örömmel gondolok a jövő évi Kékes-futásra, vagy lelkesen beszélek egy-egy versenyről, amin eddig résztvettem, hogy milyen élmény volt ott futni.
Bár fontos, hogy milyen idővel és hanyadikként érek a célba, de csak akkor, ha úgy érzem, a tőlem telhetőt becsülettel megtettem. Mindemellett a legfontosabb, hogy egy olyan élményt nyújtson, adjon maga az út, a futás, hogy utána örömmel tudjak rágondolni.
Ezért járok versenyekre (ésszel). Ezért járunk oly sokan versenyekre.