Régen csak a szülők problémáiból indultunk ki, és mondtuk, ezt vagy azt a betegséget örököltem. Mióta génkutatás van, azóta a gének hordozzák az erre-arra hajlamosító faktorokat, mi meg lelkesen hangoztatjuk: hajlamos vagyok rá. De mire, mikor és hogyan? És kőbe van vésve, hogy úgy kell legyen?
Tinédzser korom óta érdekel a természetgyógyászat, a spiritualitás. Mondhatni, nyitott vagyok sok mindenre, és egy-két dolgot meg is tapasztalok, ha kedvem és bátorságom engedi. Szeretem ezt a kíváncsiságot magamban, mivel mindig előre visz, és talán nem lennék ott, ahol jelenleg vagyok (csak a komfort zónából való kimerészkedés gyakorisága vagy ritkasága miatt nem előrébb). Szóval, ez az áldott kíváncsiság hajtott a húszas éveim elején egy csontkovácshoz. Mivel egy-két évvel azelőtt volt egy kisebb balesetem, ahol a gerinccsigolyáim ütődtek egymáshoz, illetve tudomásom volt egy enyhe gerincelhajolásról is, gondoltam, csak használhat a ropogtatás, helyrepakolás. A csontkovács elvégezte a szükséges roppantásokat, húzgálásokat, majd visszarendelt egy második alkalomra. Mentem is, ő meg kérdezte, tapasztaltam-e a kezelés után izomfájdalmat vagy egyéb kellemetlen tünetet. Én nemmel feleltem. Hümmögött, majd megjegyezte, valószínűleg azért vettem ily könnyedén a kezelést, mert lazák az ízületeim. (Itt a büszkeség érzése lepett el.) De jött a “de”, ami le is törhetett volna: később, idősebb koromban hajlamos lehetek ízületi betegségre. Danke schön! Így mondjon nekem valami negatívat valaki! Lesz mit törölni a hitrendszeremből!
Hajlam ide, hajlam oda, úgy döntöttem, nem érdekel. Örülök továbbra is a hajlékony ízületeimnek, és csak azzal törődöm, hogy a csípőm salsa táncolás közben könnyedén mozog. (Persze, a lazaság megőrzése a rendszeres nyújtó és egyéb gyakorlatoknak is köszönhető.) Különben is, ahhoz, hogy bármilyen betegség kitörjön rajtam, amit génjeimben hordozok, kellek én is: a stresszeim, a görcsöléseim, az aggódásaim, a korlátozott gondolkodásom, az egészségtelen életmódom, stb. Már ha ilyen csekélységekkel támogatom az ügyet. Már ha!
Egyet viszont megtanultam az ügyből. Ha bárki hozzám fordul segítségért vagy tanácsért, és én látom, mire – lenne – hajlamos, ne a negatívumokat hangsúlyozzam, azaz igyekezzem a betegségtudat kialakítását elkerülni a másikban, így is elég sok minden korlátozó dolgot raktároz a hitrendszerünk a múltból. Inkább pozitív irányba tereljem őt, és előnyére váló megerősítéseket kapjon.
Ha rájössz, milyen betegségre vagy hajlamos, túl sokat ne foglalkozz vele, inkább éld a lehető legteljesebben az életedet. Az egészségre összpontosíts, oda tereld az energiákat, hogy azt erősítse, töltse fel. A többi pedig a jövő titka. Semmi sem determinált, hiszen mindig ott van a választás, a döntés lehetősége, amellyel mi élhetünk.
Tudom, ez – mint egy csettintés – olyan könnyűnek hangzik, és bizony kemény kihívások elé vagyunk egyszer-egyszer állítva, és a siker előtt párszor elbukunk. Ez van. De a következő döntésünk jobb lesz, az biztos, és továbbra is azon vagyunk, hogy az életünk végén kijelentsük, ugyan valaki azt mondta, hajlamos voltam rá, de az csak mese volt, meg sem történt.