… amellett, hogy “mától (nem holnaptól vagy hétfőtől) sportolni fogok”.
Aztán fogd a sportcuccodat, és kezdd el. Ami neked jólesik. Futás, aerobik, zumba, gimnasztika, kerékpározás, úszás vagy egy kiadós túra vagy jó kis séta. Csak mozdulj meg!
Annak idején kampány-sportot űztem, és mindig fogyás céljából. Aztán minden sportolás nélkül lefogytam (idegesség és nem evés), és csak néhány ászanával tartottam karban magamat. Majd jött a tánc heti egy-két vagy három alkalommal. És nem is volt igényem, sem időm, komolyabb sportolásra.
Aztán heccből futni kezdtem 2008. márciusában. Mert kíváncsi voltam két hónap alatt heti két vagy három óra futás mit művel a lábammal. Izmosabb lesz-e. Egy hónap után így írtam róla:
“Már egy hónapja nyomom a futás projektet. Legalább kétszer egy héten futok egy bizonyos távot. Két hónapot adtam a futásnak, hogy mit alkot a testemből. Egy hónap után mondhatom, hogy némely izmom a lábaimon, fenekemen sokkal keményebb.
A két hónap letelte után is folytatom a projektet. Újabb két hónap.”
A letelt tesztidő után így nyilatkoztam:
“Lejárt a két hónap próba. Ami a futás projektet illeti. Meg vagyok elégedve az eredménnyel. Régen volt már ennyire feszes a combom és a fenekem. És látszik is! …
Úgyhogy folyt.köv. – most már – biciklizéssel váltogatva a futást!”
Valamint alkalmi görkorizással.
Másfél év után úgy éreztem nem fejlődöm semmit. Illetve még izmosabb lábakat és feneket szerettem volna. Elővettem két Réka-dvd-t és azokat felváltva nyomtam majdnem minden nap. A futás – egészségi problémák miatt – egy időre félbemaradt. Viszont jöttek helyette a jóga ászanák.
Mindennapossá váltak az edzéseim. Otthon, hajnalban felkelés után egy órával. Ezért keltem korán. Csak ezért. A mai napig.
A sportolás magja már az általános iskola sporttagozatán kigyökerezett bennem. A csírázás elkezdődött, majd akkor lendült növekedésnek, mikor beiratkoztam az aerobikedző tanfolyamra egy évvel ezelőtt. Hát idáig jutottam. Egy húszéves álmot végre valóra váltottam.
Ott megértettem, amit már előtte sejtettem (nem véletlenül szereztem be még két dvd-tornát), hogy a testnek a fejlődés érdekében újabb és újabb kihívásra van szüksége. És innentől kezdve (leginkább a vizsgák után) már másként állok saját testem edzéséhez (dvd-k egyelőre félretéve, más gyakorlatokkal formálom testemet).