14 km terepen – BükkTrail, Cross15

Mikor pár hónappal ezelőtt megtudtam, hogy április 27-én Szilvásváradon terepfutó versenyt rendeznek két távon is, eldöntöttem, hogy megyek a rövidebbre, amit Cross15-nek neveztek el.

A BükkTrail hosszabb távja SKYRun30 néven futott. A szombati Millennium Vertikal eleve kiesett, mivel kemény emelkedő lett volna, ahhoz pedig még “kicsi” vagyok.

Szóval, teltek a hetek, és bár aggasztott a jobb talpam állapota, mégis úgy döntöttem, benevezek. Kell a felkészüléshez a Bánkúti és a Kékes Csúcsfutás előtt, gondoltam. Múlt héten a 30 km-es aszfaltos futás után kímélő üzemmódba kapcsoltam. Csak szerdán futottam, és szombaton görkorcsolyáztam. Persze, ahogy írtam is előző bejegyzésemben, a keresztedzést sem hanyagoltam el.

Így jött el a szombat este. Nagyon nem készültem, csak fejben tettem össze, mit is akarok vinni, melyik busszal fogok eljutni Szilvásváradra, és a többi. Egy nyugodtan átaludt éjszaka után a szokott módon kezdtem a napot. Összepakoltam, majd gyorsan leszaladtam a közeli boltba. Mindent kiszámoltam, mire mennyi időm van.

Mivel eléggé esőre állt, tettem be esőkabátot, illetve egy másikban mentem, amit később nem is bántam meg. Már a futóruhában indultam és szálltam fel a buszra, mert tudtam, nem lesz időm átöltözni. Nagyvisnyóhoz közeledvén láttam, hogy a Szalajka-völgy felett igen csak párás a levegő, és esőfelhők borítják a dombtetőket. Ebből eső lesz, komorodtam el, és magamra öltöttem a futáshoz készített esőkabátot.

Szilvásváradon már ömlött az eső. Kiszállva a buszból rögtön csuromvíz lettem. A kabát semmit sem fogott meg. (Úgy látszik, impregnálóval át kell öblítenem.) Beérve a versenyközpontba (Kalandpark) vettem is lefele. Így maradt az a kabát, amiben indultam. Az tényleg ellenállt az égből érkező víznek.

Az idő nem javult. Felcsatoltam a nadrágom elejére a rajtszámot, majd melegítgettem. Vártam a rajtot. Pár mondatban még eligazítás volt, amiből csak annyit fogott fel az agyam, hogy a cél narancssárgával lesz kihúzva még mielőtt a vonatsínekhez érnénk. A rajt pedig a Kalandpark előtt lesz indítva mindkét táv futói számára, egyszerre.

BukkTrail_Cross15_20140427_3

Nem voltunk sokan. Úgy 40-50 futó toporgott a rajt piros-fehér csíkos szalagja előtt. Majd nekiindultunk. Tudtam, hogy nem leszek az elsők között, így inkább hátra maradtam. Elérve a felfelé vezető turista utat, igyekeztem megtalálni a saját ritmusomat, amelyet tudok tartani hosszabb távon. Nem gondoltam, hogy ennyire hosszú távon.

Miután konstatáltam, hogy egy darabig csak felfele vezet az út, azzal nyugtattam magam, hogy Bánkútra ez 21 km-en keresztül fog tartani, úgyhogy ne nyavalyogjak még egy gondolat erejéig se. Így csak az utat néztem magam előtt, hogy az egyre sarasodó földön a megfelelő helyre lépjek. Visszanézve a mobil appját, egész jól tudtam tartani a tempót. 5,3 km-ig emelkedő volt, amit átlag 7:15 perc/km-rel csináltam meg. Utána jött az egész meredek lejtő (szűk 2 km), amit egész lassan nyomtam, mivel inkább csak ösvény volt, és alaposan a láb elé kellett nézni.

Ezzel a lejtővel vissza is kerültünk arra a szintre, ahonnan elindultunk. S hogy jobb legyen a móka, jött az a szakasz, ahol visszakapaszkodunk a dombtetejére (614 m). Ezt kb. két kilométer alatt. Itt sétáltunk.

7 km után volt frissítés. Itt csak pár korty vizet fogadtam el. Ezzel végig ki is bírtam. Majd újra mehettünk felfelé.

Érdekességként említem meg, hogy az éppen mellettem felfelé trappoló lány nálam egy fejjel magasabb volt, és így hosszabb lábai is voltak. Míg én kocogtam, ő simán gyalogolt. Ennyit a sebességről…

Szóval, 9,4 km táján értünk fel a tetőre, s onnan lehetett lefele zúgni. Már akinek. Mivel a talpam pont a lefele utat nem szereti, így én elég óvatosan nyomultam az ösvényen. Ami sáros, gyökeres és köves volt. Ez nem is zavart, csak a talpamat kíméltem. Persze, egyedül is maradtam. A többiek elhúztak.

picture (9)

Leérve egy völgyecskébe sikerült beletrappolnom egy kisebb tóba, de csak pár szóban szitkozódtam, a futást nem hagytam abba. A terep ezzel jár, gondoltam. A cipő meg úgy is túléli.

Most már lejtmenet volt. Enyhén, de lefelé vezetett. Viszont saras volt, így sokszor jobbra-balra ugráltam, hogy a kevésbé süppedős talajra érkezzek a lábaimmal. Majd egyszer azon kaptam magam (miután megnyugtatásul ellenőriztem a gps térképét, merre járok), hogy azon az úton haladok, amelyen elindultunk. Már egy hajszállal futhatóbb volt a terep, viszont a köves, keményebb utat a jobb talpam nem szívlelte. Így kissé sántikálva, néha félrecsapva az alső lábszáram “zúgtam” átlag 6:35-ös tempóval. Még nézelődni is volt időm, így mikor szép helyen jártam, előkaptam a telóm, és fotóztam.

picture (8)Mivel a mobil appja kilométerenként közölte, eddig mennyit tettem meg, így nagyjából sejtettem, mikor fogom a célt elérni. Így is meglepődtem, mikor a narancssárga vonal elém került a CÉL felirattal.

Nem volt ováció, nem volt tömeg. Csak két-három ember, aki ott ácsorgott. Átfutottam a vonalon, megkérdeztem, hogy ez a vége, és hogy csak ennyi-e. Hát, ennyi volt. Ballagtam a versenyközpont felé. A Szalajka-völgy élte a megszokott hétvégi életét a turistákkal, levegőzni vágyókkal. Én bíbelődtem a mobilommal, és igazából nem éreztem semmit. Mármint valami olyasmit, hogy “na, ezt megcsináltam, gratulálok magamnak”, “ez szép volt, Judit”, vagy valami hasonlót.

Betévelyegtem a Kalandpark bejáratán, gratuláltam annak a lánynak, akivel egy szakaszon társak voltunk, majd kerestem a cuccomat. A masszázs sátorban őrizték, itt volt a beérkezők számára a frissítés is: alma, banán, víz, narancs. Egy fél almát fogadtam el, majd fél liter vízzel pótoltam a kiizzadt nedvességet.

Minden célba érkező kapott egy égetett agyag emlékérmet, amit örömmel vettem át. Így már volt az érkezéskor kapott póló mellé egy másik emlékem is a futásról.

A patakban megmostam a lábszáramat, cipőt cseréltem, majd a masszázs sátorban egy vádli masszázst is kaptam. Sőt, mivel megemlítettem a masszőr hölgynek, hogy a jobb talpamban van egy húzódás, három trigger pontot is megnyomott (mintha tűvel szúrta volna), hogy oldja a feszültséget. És tényleg működik a dolog. Már akkor éreztem a változást, illetve sokkal hamarabb regenerálódik a talpam a futás után. Ma már sokkal-sokkal jobb.

Összegezve a vasárnap délelőtt eseményét: örülök, hogy elmentem. Jól éreztem magamat, és bár nem volt nagy felhajtás a verseny körül, a hangulat is családias volt, viszont nagyon korrekt volt. Az út szépen jelölve volt, nem lehetett eltévedni. A szervezők kedvesek és rendesek voltak. A masszázs szép ajándék volt.
Remélem, hogy jövőre is megrendezik, és szép hagyománya lesz.

WP_000414

 

További részletek:
Cipő: Salomon Speed Cross 3 – tökéletes volt erre a saras terepre
Megtett táv: 14,2 km
Időtartam: 1:47:00
Időjárás: esős, majd kb. fele távtól napos

Parse error: syntax error, unexpected 'panoramic' (T_STRING) in D:\Inetpub\webs\1938_web\www\wp-content\themes\panoramic\comments.php on line 50