Padlóról felállni

Sokunk olvasta a Titok c. könyvet vagy hallott a vonzás törvényéről. Többségünknek az jött le az egészből, hogy legyen bármilyen célunk, azt bevonzhatjuk.
Ilyen egyszerű lenne? Nos, vannak dolgok, melyek hip-hop megvalósulnak, szinte meg sem fogalmazódik bennünk, hogy azt mi szeretnénk. Viszont vannak dolgok, melyek “elérhetetlen” vágyálomként lebegnek előttünk, mert több éve közelébe se kerültünk. De miért? Erre a spirituális válasz az, hogy nem egy hullámon rezgünk a céllal.

És mi van akkor, ha már közelébe kerültél a vágy megvalósulásának, azaz “háromlábnyira vagy az aranytól”, szinte látod, hogy megtörténik, aztán kapsz egy nap taslit az élettől: mert egyszerűen nem történik meg. Nagy valószínűséggel ezek után a padlóra kerülsz, mert csalódásként éled meg a történteket, és nem érted, miért kerültél oda, hiszen úgy érzed, Te mindent megtettél.

Pedig nem így volt.
(Mint kineziológus pontosan ki tudom tesztelni, mi a konkrét érzelmi akadálya a megvalósulásnak, milyen jelenbeli és múltbeli stressz lenyomat nem engedi, hogy átjuss a háromlábnyi távolságon.)
Legtöbbször az ok egy: nincs elég hited.

Ha még nem eléggé hiszel magadban, abban, hogy a célt képes vagy elérni, vagy hogy megérdemeled az álmod megvalósulását, akkor újra és újra eléd rak egy akadályt az élet, s ha nem sikerül átlépned, megint a padlón találod magad.
A nehézségek felvállalása által vagy a padlóról való felállással adunk lehetőséget magunknak (mert igen, mi tesszük ezt saját magunkkal), hogy erősítsük a hitünket, az önbizalmunkat, az elszántságunkat.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Gimnáziumban angol tagozatos voltam, és szinte alap dolognak számított, hogy nyelvvizsgára menjünk. Valamint a felvételin is pár pont pluszt jelentett. Mentem vizsgázni, mert elvárás volt. Viszont egy picit sem éreztem magam olyan szinten (magyarul alábecsültem a képességemet), hogy átmenjek a vizsgán. Készültem, és buktam.
Pár évvel később már felsőfokú vizsgán mérettettem meg a tudásom. Persze, ott arattam sikert, ahol egyáltalán nem számítottam rá, azaz nulla elvárással (“vesztenivalóm nincs”) ültem a vizsgáztatók előtt. Ahol pedig, az írásbelin, nagyon szurkoltam magamnak, ott a léc alatt sétáltam át.
Persze, még két bukással kellett szembenéznem, amíg odáig eljutottam, hogy a “nem görcsölök rajta” tablettát bevéve ültem neki a vizsgatesztnek, és vígan elértem a kívánt pontszámot, hogy meglegyen végre az írásbeliből is a felsőfokú szint.
Rájöttem a történtekből, hogy csak akkor tudok elérni valamit, ha tényleg én akarom, és valóban elhiszem, hogy meg tudom csinálni. Hogy én jó vagyok, és igenis, megérdemlem a vágyott cél elérését.
Fájtak a bukások? Természetesen. De nem adtam fel.

Nyilván nemcsak ilyen kudarcok értek eddigi életem során. És gondolom, Ti is bőven fel tudtok sorolni jó néhányat. Ilyet is, olyat is. Gondold át, tanultál-e belőlük, és felállva a padlóról milyen tapasztalatokkal és mekkora megsokszorozott erővel mentél tovább a célod felé. És azt is gondold át, mit becsülsz jobban: amit saját erődből értél el, vagy azt, amit készen kaptál. És egyáltalán hálás vagy-e érte?

Ha nem vagyunk eléggé hálásak azért, amit elértünk, akkor újra elveszítjük, hogy emlékeztetve legyünk arra, hogy a hála folyamatosan töltsön el bennünket mindenért, amink van, amit elértünk.

Parse error: syntax error, unexpected 'panoramic' (T_STRING) in D:\Inetpub\webs\1938_web\www\wp-content\themes\panoramic\comments.php on line 50